Basic HTML Version
2
a 20. század elejének művészeti életét kétféle irányzat jellemezte Ma-
gyarországon. a hivatalosan elfogadott – és az akkori közönség ízlé-
sének is a legjobban megfelelő – stílust a müncheni akadémiák rea-
lizmusában alkotó művészek képviselték. elsősorban életképeket,
tájképeket, enteriőröket és portrékat festettek, alkotásaikat pedig a Mű-
csarnok nagyszabású tárlatain mutatták be (ezért „műcsarnoki művé-
szeknek” is nevezték őket). a millennium után több, addig külföldön
alkotó festő is hazatelepedett – mint pl. ferenczy Károly, réti István,
Thorma János, Iványi Grünwald Béla, rippl-rónai József, Csók István,
Mednyánszky László, Tornyai János –, és az ott megismert új stílusokat
próbálták meghonosítani Magyarországon. Szakítottak az akadémikus,
sablonos megoldásokkal, és különböző baráti és alkotói csoportba tö-
mörülve – művésztelepeket alkotva – igyekeztek az új művészetüket el-
fogadtatni a közönséggel. adyval együtt hirdették, hogy
„minden a mi-
enk, csak a tűrés nem”.
Néhányuk egyéni stílusa egyik irányzathoz sem
sorolható, és művésztelepek munkájához sem csatlakoztak. a többiek
a már működő nagybányai művésztelep (1896) és a gödöllői művész-
telep (1901–1921) után megalakították a szolnoki, a kecskeméti, a szent-
endrei, és a hódmezővásárhelyi művésztelepeket.
az 1901-ben megalakult
szolnoki művésztelepen
elsősorban natu-
ralista stílusban alkotó életkép- és tájképfestők dolgoztak, pl. fényes
adolf, Koszta József, de alkalmanként itt festett aba-Novák Vilmos és
aggházy Gyula is.
az 1912-ben szerveződött
kecskeméti művésztelepet
kezdetben
neoimpresszionista, később naturalista törekvések jellemezték. Vezetője
Iványi Grünwald Béla, majd révész Imre volt.
a
szentendrei művésztelepet
réti István főiskolai növendékei alapí-
tották 1929-ben. az itt alkotó művészek stílusát a 20. század ’30-as évei-
től három fő irányvonal jellemezte:
• posztimpresszionista, pl. Czóbel Béla, Kmetty János;
• konstruktivista, pl. Barcsay Jenő;
• szürrealista–szimbolikus, pl. Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre,
ámos Imre, Szántó Piroska.
a
hódmezővásárhelyi művésztelep
az 1950-es években jött létre, és
az alföldi festők – mint például Tornyai János – kedvelt alkotótelepévé
vált, és itt dolgozott egy ideig rudnay Gyula és Medgyessy ferenc is.
a két világháború közötti időszak meghatározó művészeti csoporto-
sulása volt a
Gresham Kör,
melyet a Gresham Kávéházban összejövő
művészbarátok hoztak létre. Tagjai közé tartoztak: Szőnyi István, Bernáth
aurél, Berény róbert, Szobotka Imre festők, továbbá ferenczy Béni és
Pátzay Pál szobrászok, Genton István művészettörténész és még né-
hány műgyűjtő is. Szemléletük távol állt a Nyolcak és az aktivisták törek-
vésétől, és inkább a nagybányaiak stílusához kapcsolhatók.
a
római iskola
elnevezésű művészcsoport 1929-ben alakult. Tagjai
azok a festők és szobrászok voltak, akik ösztöndíjasként dolgozhattak a
rómában lévő Magyar akadémián, pl. Szőnyi István, aba-Novák Vilmos,
Domanovszky endre, Molnár C. Pál, Vilt Tibor.
Magyar művészet a 19 század végétől 1945-ig
Ferenczy Károly
(1862–1917):
Madárdal
(1893),
olaj, vászon, 106×78 cm, Budapest, Magyar Nemzeti
Galéria
Tornyai János:
Bús magyar sors. Önéletrajz
(1908),
olaj, vászon, 111×150 cm,
Hódmezővásárhely, Tornyai Múzeum
Ferenczy Károly jellegzetes stílusának kialakulására nagy hatással
volt a nagybányai művésztelep és annak környezete.
Plein air
stí-
lusú képeit mindig a természetben festette.
Életműve négy korszakra osztható:
• szentendrei korszak (1883–1892): a naturalista stílusú életképek
időszaka, pl.
Kődobáló úk;
• müncheni periódus (1893–1896): lírai hangulatú
plein air
képek,
pl.
Madárdal;
• nagybányai szakasz (1896–1905): ekkor alakult ki egyéni stí-
lusa, melyet az impresszionistákhoz hasonló, fénytől ragyogó,
tiszta, élénk színek, áttetsző árnyékok és a re exszínek alkalma-
zása jellemez, pl.
Márciusi est, Október;
• dekoratív szakasz (1905–1917): a Képzőművészeti Főiskola ta-
náraként főként Budapesten dolgozott, ekkor festette például
a
Vöröshátteres női akt
című képét.
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 200
8/2/13 12:49: