Basic HTML Version
21
a mozgókép, a film lényegében nem más, mint állóképek sorozata,
amelyet a szemünk mégis mozgó képként érzékel. a jelenség a látásér-
zékelésünk utóképhatásából következik, mert nem észleljük külön-kü-
lön a képeket, ha azokat megfelelő sebességgel vetítik a szemünk elé.
Kezdetben ez a némafilmkameráknál másodpercenként 16 képkocka
volt, ami később, a hangosfilm bevezetésekor 24-re nőtt. Ma a vetíté-
seknél általában ezt a sebességet használják.
az előző fejezetekben már foglalkoztunk a fotósorozatokat létre-
hozó módszerekkel, eszközökkel (lásd camera obscura, futurizmus,
fotodinamizmus, kronofotográfia módszere, Muybridge és Marey te-
vékenysége, felvételei). Most ismerkedjünk meg röviden azzal az úttal,
amely a fotósorozatoktól az első film megalkotásához vezetett.
a 19. században a
forgó csoda,
a
bűvös korong,
az
élőforgató
és
praxinoszkóp,
valamint a hasonló elven működő
pörgetős füzetek
voltak azok az első korai eszközök, amelyek segítségével az egymást
követő rajzokból mozgást jelenítettek meg. Működési elvüket az alábbi
képek és az alattuk lévő leírások segítségével mutatjuk be.
A mozgókép történetének fontosabb állomásai
Forgó csoda (taumatróp)
John Paris (dzson perisz) találta fel 1826-ban ezt az
utóképjelenséget kihasználó optikai játékot, amely
egy kör alakú kartonból állt, mindkét oldalán képpel.
zsinórokkal lehetett forgatni. Ha sikerült a megfelelő
sebességet elérni, a felső korong képe összeolvadt
a hátsón lévővel
Élőforgató (zoetróp)
William Horner nevéhez fűződik a
találmány, amelyet 1834-ben mutatott
be. ez egy henger alakú dob volt, bel-
sejében elhelyezett rajzsorozattal.
a forgó dob bevágásain keresztül kel-
lett kukucskálni, és életre kelt a figura.
Bűvös korong (fenakisztoszkóp)
az első bűvös korongot Joseph
Plateau (zsozef platu) készítette 1832-
ben. ez a szélén bevágott, rajzsoro-
zatot ábrázoló, kör alakú lap volt. Úgy
működött, hogy a korongot megpör-
gették, majd egy tükrön át nézték,
ekkor a képek mozogni látszódtak.
egy osztrák tudós hasonló eszközt
szerkesztett, amelyet sztroboszkópnak
nevezett el.
Praxinoszkóp
az élőforgató továbbfejlesztett változata,
de a hengere alacsonyabb falú volt, és
nem rendelkezett nyílásokkal. ennél a
szerkezetnél
„a henger közepére, a belső
tengely köré sokszögben elhelyezett tükröket
tesznek. A dob belső oldalán van a képcsík,
s minden tükörlaphoz tartozik egy képfázis.
Ily módon nem közvetlenül nézzük a rajzolt
papírcsíkot, hanem egy tükörben, vagyis
nem a legtávolabbi, hanem a legközelebbi
képet látjuk. A tükör és a rajzok egyszerre
forognak körbe, s a néző ugyan mindig más
tükörbe pillant forgás közben, de nyugodt
képet lát, mert az egyik kép felét már a
másik tükörben látható képpel kiegészítve,
egységként érzékeli. Hatását fokozza, hogy a
középső tükörsor tetejére gyertyát állítanak,
tehát a képek megvilágítása sokkal jobb
mint a zoetrópokéi.”
(Émile reynaud [émil
réno], 1877)
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 210
8/2/13 12:50: