Basic HTML Version
93
Jean-François Millet
(1814–1875):
Kalászszedők
(1857),
olaj, vászon, 83,5 × 111 cm, Párizs, Musée d’Orsay
Millet munkásságának első éveiben portrékat, frivol és érzéki
aktképeket festett. Témái az 1840-es évek végén gyökeresen
megváltoztak, érdeklődésének középpontjába a falusi életmód
került. Nem állt távol tőle a téma, hiszen parasztcsaládból szár-
mazott. Képein a táj csak háttérként szolgált, jobban érdekelte őt
az egyszerű parasztemberek élete.
„Nem szerepelnek képeimen se
meztelen nők, se mitológiai tárgyak. Egyéb dolgokkal akarok fog-
lalkozni, nem ilyen témákkal […] Engem a művészet emberi oldala
ragad meg leginkább, és ha tetszésem szerint cselekedhetnék […],
csak olyat festenék, ami a természet – akár táj, akár alak – szem-
léletéből merített benyomás eredménye”
– írja egyik levelében
Millet. Példaképének tekintette id. Pieter Bruegelt, aki a falusiak
életének természetes hangulatát örökítette meg festményein.
A falusi témájú festményeit a kritikusok rendkívül élesen bírál-
ták. Az 1857-ben a Szalonban kiállított
Kalászszedők
ről így ír-
tak:
„Miközben Courbet úr megtisztítja és tökéletesíti stílusát, Millet
úr manírokat vesz fel. Kalászokat gyűjtő három női gurája elvi-
selhetetlenül mesterkélt, úgy pózolnak, mint három elszegénye-
dett Párka. Madárijesztők rongyokban […]”
Túlzott realizmussal
vádolták a művészt. Nem értették, hogy miért kell a kép előte-
rébe festeni és nagy méretekkel kihangsúlyozni ezeket a fáradt
parasztasszonyokat, akik az aratás után a szántóföldön elhul-
lott kalászt szedegetik össze. Milyen nyomorban élhetnek, hogy
még azért a néhány szem gabonáért is hajlandók egész nap ha-
jolgatni? Az ábrázolás olyan hatásos, hogy a kép nézője is érzi a
munka gyötrelmeit. A munka monoton ritmusát, egyhangúságát
megbontja a jobb oldali nő, aki kiegyenesedve pihenteti egy ki-
csit a derekát. Millet kedvelt kompozíciós fogása volt, hogy a vi-
lágos színekkel megfestett, végtelenbe vesző táj előterébe sötét
színárnyalatokkal dolgozta ki a sziluettként kirajzolódó, monu-
mentálisnak ható szereplőket.
Camille Corot
(1796–1875):
Mortefontaine-i emlék
(1864), olajfestmény, 65×89 cm, Párizs, Musée d’Orsay
Corot a lírai hangulatú tájképek festésének mestere. Gyakran
megfestette a mortefontaine-i tavakat, ahol sok időt töltött.
A képen szinte érezhető a vízpárával telített levegő és a napfény
visszatükröződése a vízen. A lágyan elmosódó formák és a nom,
kevert színárnyalatok melankolikus, álomképhez hasonló hangu-
latot eredményeznek. Az előteret egy hatalmas fa uralja,
a háttér víztükre észrevétlenül megy át az ég kékjébe, az előteret
sta ázsalakok színesítik. A festő elsősorban a hangulat vissza-
adására törekedett, ezért az impresszionizmus előfutárának is te-
kinthető.
először Théodore rousseau, majd a spanyol Diaz de
la Peña (diáz dö lá penya), később Charles-françois
Daubigny (sárl-fránszoá dobinyi), Jules Dupré (zsül
düpré), Constant Troyon (konsztan troáján) és Jean-
françois Millet is Barbizonba költözött. Gyakran meg-
fordult a Barbizonban lakó festők társaságában
Camille Corot, Honoré Daumier és Gustave Courbet
is, ők azonban nem költöztek ide. Munkácsy Mihály
és Paál László is részt vett az alkotóközösség munká-
jában, és néhány évig Barbizonban is éltek.
Barbizoni festők
Barbizoni iskola
1830-as évek közepétől a festők kedvelt nyári alkotóhelyévé vált – a Pá-
rizshoz közeli fontainebleau-i (fontenblói) erdő melletti – Barbizon. a kis
faluban letelepedő festők alkotóközössége és munkássága „
barbizoni
iskola”
néven vált ismertté.
a művészek számára fontos inspirációs forrást jelentett az angol táj-
képfestők, különösen Constable művészete. a barbizoni festők kedvelt
műfaja a
tájkép
volt, de a korábbi festőkkel ellentétben a tájat már nem
csak díszletként ábrázolták. a tájképfestészet realistái voltak, mert a lát-
ványnak megfelelően örökítették meg a felhős égboltot, a viharos tájat,
a virágzó rétet, a magányos fát, a sűrű erdőt és a tájban mozgó embe-
reket vagy állatokat is. Művészetüket a természet pontos megfigyelése
és a részletek valósághű visszaadása jellemezte, de elvetették az aka-
démizmus művészetének aprólékosságát. a szabadban –
plein air
– ké-
szült vázlatrajzok vagy akvarellek alapján az olajfestményeket még ál-
talában a műteremben készítették el. a
plein air
festők munkássága
megnyitotta az utat az impresszionisták előtt.
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 93
8/2/13 12:45: